Templom története

1740-ben a templomnak 3 oltára volt. Később ezt a templomot elbontották. A jelenlegi templom alapkövét 1752. június 18-án tették le. 1754-ig épült barokk stílusú, egy hajós, egy tornyos templom. 1772-ben Szent Erzsébet, Szent Ferenc és Szent Mária tiszteletére szentelték fel 3 oltárát. A templom építtetője Beniczky Tamás földesúr volt. A templom tornya a homlokzatból előre lép a falak szélein gazdag fejezetű lizénák húzódnak. Különleges érdekesség a szentélyben álló baldachin, melynek kisebb változata a Gödöllői Kastélytemplomban áll. A főoltárkép Árpád-házi Szent Erzsébetet ábrázolja, amint egy koldusnak alamizsnát nyújt. A képet 1777-ben a zsámboki hívek adományából festették, a valószínűleg Bergl János német festő készítette, aki a Budapesti Egyetemi Templom festője is volt. A két templom hasonlósága felismerhető. Az oltárképen Erzsébet arcát az uralkodó Mária Teréziáról mintázták. A koldus az építtető Beniczky Tamásról, míg a háttérben álló inast a festőről mintázták. Ebből a korból származik a hajó jobb oldalán elől lévő Nepomuki Szent Jánost ábrázoló festménye is, melyet a diadalív falmezején jobbra ovális mezőben láthatunk, melyet 1980-ban felújítottak. Korábban egy mellékoltár állt előtte szintén Szent Jánosnak szentelve. Bal oldalon Szent Gellért és Adalbert püspökök láthatók. Jobb oldalon a kijárat felett Szent Imre, Szent István és Szent László látható, amint felajánlják a magyar Szent Koronát Szűz Máriának. A szentély boltozat 4 sarkában az evangélisták képe, míg a kupolában a szentháromság látható.Két oldalt üres félköríves szobor fülkék helyezkednek el, a bal oldaliban egykor Szent Imre szobra állt. A tornyon kerek ablak, majd félköríves záródású oldal ablak, óra és órapárkány látható. Az egyenes toronysisakot 1988-ban borították be újra rézlemezzel. Oldalt a hajó 3-3 félköríves záródású ablakon át kap fényt, a déli oldalon az első alatt kosáríves záródású az oldal bejárat. Kívülről félkörű a szentély, az északi oldalon áll a sekrestye, két apácarácsos négyszögű ablakkal. Belül kihasadó az orgona karzat, majd 3 cseh süveg boltozatos mellékhajó következik erősen kiugró fapillérekkel elválasztva. A pillérkötegek pillérei jón fejezetesek. Fölöttük kettős, golyvázott párkány húzódik. A szentély lapos kupolával fedett.A hajó többi része sima, fehér meszelt felület volt az 1920-as évekig, amikor is a kor ízlésének megfelelően kifestették. Ezt a giccses facsillagokkal ékesített festést az 1980-as évek elején a belső renoválás alkalmával eltüntették és a hajó színeit az eredeti szentély festés színeihez igazították a mintázattal együtt.A hajóban lévő oltárképek: bal oldalt-Nepomuki Szent János illetve V.Piusz, amint a lepantói győzelmet előre látja (1800-as évek közepén készült képek). Jobb oldalt- szeplőtelen fogantatás. Hátul -Könnyek Anyja háttérben a zsámboki templommal, illetve Feszty Masa képe található a Boldogságos Szűz Máriáról. A hajó közepén négy értékes faszobor áll. Jobb oldalon Szent István király és Szent József a gyermek Jézussal. Bal oldalon Szent Rozália, és Szent Anna a gyermek Máriával. Ezeket a szobrokat Ében Mihály plébános hozta az 1900-as világkiállításról. A templomban található még egy feltehetően barokk faszobor is. A padlózat horvát márvány, melyet 1996-ban készítettek el a tönkrement kelhelini lapok helyett.A templom alatt kis kripta van, melynek a lejáratát az 1996-os padlólapozáskor megszüntették. A kriptában 3 plébános és egy Beniczky főtanácsos fekszik. Az orgona két manuálos, 12 regiszteres Rieger orgona, 1967-ben építették és 1985-ben újították fel teljesen, azóta elektronikus vezérlésű. A miseruhák fehér és zsámboki hímzéssel készültek, a község asszonyainak alkotásai. Az oltárterítőn Szűz Mária a kis Jézussal látható amint a szent koronát és az ország pajzsát tartja. A tabernákulum rokokó munka, fehér arany, két térdelő angyal szobrával. A keresztelő kút XVIII. századi, vörös márványból készült alkotás, vörös réz fedővel. A szószék egyszerű, rokokó zöld márványt utánzó festéssel készült, mellvédjén Szent Pál domborműve látható. A déli oldal bejáratnál két szenteltvíztartó áll, melyből az egyik sötét és középkorinak látszik, a másik újkori és fehér márványból készült.A templomkert északi fala előtt Nepomuki Szent János szobra áll, melyet 1842-ben állítottak fel. A templom északi fala előtt a Beniczky család sírköve található.

Forrás: https://zsambok.asp.lgov.hu/

Árpádházi Szent Erzsébet

Templomunk védőszentje

Magyarországon született, abban az országban, amelyben a független állami lét és a kereszténység alapjait Szent István király rakta le. Atyja II. András magyar király, anyja a merániai Gertrúd volt. Erzsébetet már négy éves korában eljegyezték Türingia leendő grófjával, Lajossal. Lajos szülei, Hermann gróf és Zsófia grófnő e házasságtól sokat várt, és reményük igazolását látták abban, hogy a kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba. Német környezetben akarták nevelni, hogy jól elsajátíthassa új hazájának minden szokását. A kis Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette. A leendő anyós, Zsófia asszony ellenben egyre növekvő rosszallással figyelte a gyermek fejlődését, mert szokásaival nem tudott egyetérteni. Nemcsak apró, túlzásnak minősített vallási gyakorlatai zavarták (Erzsébet például ismételten megszakította játékait, hogy, mint mondta, ,,Istent szeresse''), hanem az is, hogy teljes természetességgel magával egyenrangú társnak tekintette a legegyszerűbb gyermeket is. Ezt még mind elnézte volna, mint gyermekes jámborságot, azt azonban már nem tudta megbocsátani, hogy Erzsébet nem vette át az udvari élet előírt formáit: nem volt hajlandó megtanulni a nők számára akkor kötelező tipegő járást, s ráadásul minden körtáncnál jobban szerette a vad lovaglást. Ezzel egyébként az egész udvar megütközését is kiváltotta, s ha Lajos védelmébe nem veszi az áskálódásokkal szemben, és aránylag korai házassággal meg nem szilárdítja helyzetét a várban, Erzsébetet valószínűleg hamarosan hazaküldték volna Wartburgból Magyarországra. A házasságkötés azonban megtörtént, és a fiatalok boldogsága teljes volt. Erzsébet teljes szívével átadta magát férjének, akihez a szeretet sokkal erősebb kötelékei fűzték, mint a szülők akarata vagy az együtt töltött gyermekkor. Most már nyugodtan függetleníthette magát az udvari etikettől. Ha férjét hazavárta, messzire elébe lovagolt, és viharos örömmel üdvözölte. Lajos pedig az udvari emberek megrökönyödésére egy asztalnál étkezett vele. Lajosnak tapasztalnia kellett, hogy felesége szívét, jóllehet nagyon szereti őt, nemcsak ő birtokolja: Isten volt az, aki Erzsébetet egészen lefoglalta magának. És Lajos hálás hittel vette tudomásul, hogy felesége néha éjszaka fölkel mellőle, és a hideg padlóra fekszik, hogy Isten szeretetéért egy időre elhagyja férje közelségét. Azon sem ütközött meg, ha Erzsébet az asztalnál egy falatot sem evett, mert éppen böjtölt. Az 1225.-ben kitört éhínség idején teljes tekintélyével mögötte állt, amikor Erzsébet fölnyitotta a kamrákat és hombárokat, és ,,kifosztva'' a várat, segített az éhezőkön. Erzsébet legbensőbb titka s egyúttal legvonzóbb vonása az volt, hogy tökéletes összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között. Vannak, akik úgy magyarázzák, hogy a szerelme egyre inkább lelkivé vált. Ám ezt cáfolja az a tény, hogy milyen kimondhatatlan fájdalmat érzett akkor, amikor Lajos 1227-ben keresztes hadjáratra indult. Mintha sejtette volna a jövőt, Lajos ugyanis még útközben megbetegedett és meghalt. A hírt alig merték közölni Erzsébettel, s mikor megtudta, ezzel a kiáltással rohant végig a vár termein: ,,Jaj, Uram Istenem, most az egész világ meghalt számomra!'' Lajos oltalma nélkül nem folytathatta tovább addigi életét, ezért egy óvatlan pillanatban, gyermekeivel együtt elhagyta a várat. A későbbi korokban, amikor már nem értették a szegénység utáni vágyat, amely Erzsébet szívében állandóan égett, menekülését úgy magyarázták, hogy ,,elűzték a várból''. Érdemes fölfigyelnünk arra, hogy ez a későbbi értékelés mennyire megváltoztatta Erzsébet alakját: egy kitaszított, szegénységbe jutott grófnő, aki csodákat művel, hogy legyőzze környezete gonoszságait, jótettet jótettre halmoz, és fiatalon elég a szeretetben. Ez az Erzsébet-kép közelebb állt a hívők lelkéhez, mert érthetőbb volt, mint azé az asszonyé, aki mindezt szabad megfontolással, önként tette, és akinek férje halála adta az alkalmat arra, hogy az evangéliumot minden fenntartás nélkül kövesse. Utolsó éveiben nagy szerepet játszott Marburgi Konrád, akit maga a pápa jelölt ki Erzsébet lelkiatyjául. Lajos még életben volt, amikor Erzsébet már arra a Konrádra bízta lelke vezetését, akinek 1226-ban engedelmességi fogadalmat is tett. 1228-ban követte őt Marburgba. Konrád ferences komoly, szent buzgósággal teli pap volt, aszkézisben és szegénységben élt. Nagy feladatának tekintette Erzsébet tökéletességének kibontakoztatását. Szigorú lelki vezető volt: kis hibákért is megostorozta Erzsébetet. Ha észrevette ragaszkodását a világ dolgaihoz, azonnal kegyetlenül megvont tőle mindent. Így tiltotta el tőle utolsó társaságát, két kedves szolgálóját is. Erzsébet pedig nem tiltakozott és nem keresett kibúvókat, hanem Krisztus iránti szerelme jeleként tökéletesen engedelmeskedett. Oly hűséggel és hajlékonysággal simult Isten kezébe, hogy emberi szigor nem tudott ártani neki. De amíg egyik oldalon engedelmességével megkönnyítette lelki vezetőjének dolgát, a másik oldalon szinte lehetetlen feladat elé állította: Konrádnak kellett irányítania Erzsébet mindent felülmúló szeretetének tetteit. Konrád egészségéről is néha maga Erzsébet gondoskodott, mert a betegápolásból sem akarta kivonni magát. A lelki vezető és rábízottja közti harc egyik mozzanata tűnik föl abban a levélben, amelyet Konrád Erzsébet halála után IX. Gergely pápának írt: ,,Könnyek között kérte tőlem, engedjem meg, hogy házról házra járva koldulhasson. Amikor ezt megtagadtam tőle, azt válaszolta: Akkor olyat teszek, amit nem tilthat meg nekem! És nagypénteken (1228-ban), amikor az oltárok minden ékességüktől meg voltak fosztva, a minoriták kápolnájának oltárára tette kezét, és lemondott a saját akaratáról és a világ minden pompájáról. Amikor mindenről le akart mondani, amije csak van, elhúztam az oltártól...'' Özvegyi javaiból Erzsébet ispotályt(kórházat) rendezett be Marburgban. Attól a bizonyos nagypéntektől fogva ott szolgált a ferences harmadrend szürke ruhájában mint betegápoló. Gyermekeit nevelőkre bízta, mert úgy látta, hogy nem tud számukra megfelelő nevelést biztosítani. E döntésében bizonyára része volt annak is, hogy a szívét most már osztatlanul Istennek akarta adni. Legkisebb lányát, Gertrúdot boldogként tiszteljük. 1231 novemberében Erzsébet megbetegedett. Utolsó napjait gyermeki derű ragyogta be. Elajándékozta a még meglévő holmiját, s vigasztalta a mellette lévő nővéreket. 16-án éjfél körül halt meg. Marburgban temették el, s már négy évvel halála után, 1235-ben szentté avatták.

Forrás: https://archiv.katolikus.hu/szentek/1119.html

Szent Erzsébet csodái

Abból az időből, amikor sógora, Henrik kormányozta a grófságot, elmondják, hogy Erzsébet változatlanul folytatta jótékonyságát a szegények között. Az egyik napon Henrik váratlanul tért haza a vadászatról, és találkozott vele, amint épp kosárral a karján igyekezett valahová. Henrik föltartóztatta, és látni akarta, mit visz a kosárban. Erzsébet engedelmesen átadta neki kosarát, melybe a szegények számára élelmet csomagolt, Henrik azonban illatozó rózsákat látott benne, s megszégyenülve útjára kellett bocsátania Erzsébetet.  

A barátainak sikerült elérniük, hogy megkapja özvegyi részét és a gyermekeit illető örökséget. A kapott javakból ünnepet rendezett, és vagyona negyedrészét saját kezűleg osztotta szét a szegények között. Beesteledett, mire mindenkinek átadhatta adományát. Mikor látta, hogy az öregek és betegek arra készülődnek, hogy a szabadban töltsék az éjszakát, kenyeret adott nekik, nagy tüzet rakatott, hogy melegedhessenek, és elrendelte, hogy mossák meg a szegények lábait. Az egyik ember dúdolni kezdett egy dalt, s hamarosan mindenki énekelt a tűz körül. Erzsébet boldog volt, és azt mondta társnőinek: ,,Látjátok, mindig mondtam, hogy csak vidámmá kell tenni az embereket!''  

Erzsébet mindössze huszonnégy éves volt, amikor földi életét befejezte. Magas láz vett erőt rajta, és a fal felé fordulva vacogva feküdt az ágyán. Egyszer csak a körülötte lévők arra lettek figyelmesek, hogy halkan, magyarul énekel. Később megmagyarázta nekik: ,,Egy kismadár ült le mellém, és olyan édesen dalolt, hogy kénytelen voltam vele énekelni. Hirtelen fölült, és elborzadva kiáltotta: ,,Mit tegyünk, megjelent az ördög! El innen, de mindjárt!'' -- aztán megnyugodott, és így szólt: ,,Beszéljünk inkább a Gyermek Jézusról, hisz hamarosan itt a karácsony, amikor megszületett, és jászolba fektették''. Aztán felsóhajtott: ,,Itt az óra, amikor a Mindenható magához hívja barátját'' -- és elszenderült. Halálának híre megindította az egész tartományt. Szegényes, harmadrendi ruhájában ravatalozták föl az ispotály kápolnájában. Az emberek pedig seregestül jöttek, hogy utoljára láthassák jóságos anyjukat. Amikor megkezdték a gyászmisét, a templom tetejére leszállt egy nagy, fekete madár, és örömteli dalba kezdett.

Forrás:  https://konyvtar.vaciegyhazmegye.hu/feltoltkepek/SZENT_ERZSEBET.pdf